rezdülések
2009. okt. 12.
Betelt a tárhelyem, folytatás a www.rezdulesek2.freeblog.hu-n


2009. szept. 10.

Lehet, hogy az én korom teszi, de szerintem inkább a világunk és korunk, hogy egyre többször érzem azt, hogy azért mennek nehezen a dolgok nálunk, mert sok mindent szándékosan elbonyolítunk.

Munkám során sorra tapasztalom, hogy milyen negatív intézkedéseknek vagyunk részesei. Most éppen a közbeszerzés: Azt a célt, amiért létrehozták, a korrupció csökkentését, olcsóbb megvalósítást, egyáltalán nem szolgálja. Olyan vállalkozók nyerhetnek viszonylag alacsony árral, amelyekről előre látszik, hogy nem képes a munka elvégzésére, rögtön továbbadja azt. Nincsen kellő referenciája, nem a környékre való stb. A korrupció soha nem látott léptéket öltött, pénzzel úgy látszik, minden elérhető.

A másik: gyerekeim tanulásához különböző igazolásokat kell beszerezni minden félévben, ami 1 egész napot vesz igénybe még úgy is, hogy "kicsit" egyszerűsítünk a dolgon. Igazolni kell pl. az önkormányzat által, hogy hány személy lakik a lakásunkban. Erre a célra csak félfogadási időben elérhetően a folyosóra kitesznek egy nyomtatványt, amit minden családtagnak-együttlakónak alá kell írnia. Utána sorbanállás után számítógépes nyilvántartásukból ellenőrzik, hogy valós adatot írtam-e rá. Ha nincsen mindenki ott, meghatalmazás kell. Utána irány az APEH, ott az előző évi jövedelmet kell igazoltatni, nem gond, hogy csak olyan igazolást tudnak adni, hogy az az előző évi jövedelmet tükrözi, és már az előző félévben is ugyaneezt adták, mivel frissebb még nincsen. Itt is meghatalmazás kell 2 tanuval, adott nyomtatványon, hogy a férj adatait megkapd. Ha nincsen nálad a lakcímkártya, mehetsz vissza újból sorbanállni (hogy miért nem az adókártya kell, miért pont a lakcímkártya az apehnek, azt nem tudom) Minden adat többször leellenőrzésre kerül. Aztán kell még egy munkahelyi jövedelemigazolás az utolsó 3 hónap átlagjövedelméről mindkettőnknek (Milyen jó, hogy egy helyen dolgozunk!) Aztán már csak mindkét gyerektől igazolás, hogy még tanulnak.

Aztán a végén kiderül, hogy 100 ft-al alattunk húzták meg a határt, hogy támogatást kaphassanak!

Más: Apeh igazolás kell ahhoz, hogy a kis cégünk közbeszerzési eljárásban részt vehessen. Minden rendben, igazolás mégsincs, mert 1996- ban egy olyan bevallást nem teljesítettünk, aminek minden rublikájába 0-t kellett írni, mert ránk nem vonatkozott. Eddig senk nem hiányolta. Most este tölthetjük le az adatlapot, ha egyáltalán ilyen régi lesz rajta, elektronikusn beküldhetjük és néhány nap múlva ismét sorbanállhatok az apeh-nél.

 

Mára ennyit a bosszúságból. Viszont Osztályunk munkaidő után kirándul a volt főnökünkhöz Nyúlra, remélem, jó lesz. 




2009. szept. 6.

Második keresztfiunk, Isti esküvőjén voltunk. A képeket és rövid összefoglalót www.eskuvo2009.freeblog.hu helyre raktam fel.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




2009. aug. 23.
Helyzetjelentés Az éjszaka egy vihar vonult át a Balaton felett. Esett rendesen és a levegő hőmérséklete is lecsökkent. Így ma elmaradt a szokásos bicajozás. Egyébként a kerékpárúttal kapcsolatban vegyesek a tapasztalataim. Nagyon jó hogy van. Jól kiépített és lehetőséget ad arra, hogy kicsit tekerjenek az ilyen magamfajták. Elég sokan használják, különösen a reggeli órákban találkoztam csoportokkal és magányos kerekezőkkel. Az Akarattya és Almádi közötti kb. 20 km-es útszakaszt immár többedszer tettem meg oda-vissza. Az út mentén sok és jól tájékoztató kerékpárút-tábla található, eltévedni lehetetlen. Amit hiányolok, hogy ezen a szakaszon egyetlen olyan tábla nincsen, amin km jelzés lenne, akár a szomszédos település, akár valamelyik távolabbi távolságát jelezné. Mivel nem közút mellett halad, nem lehet tudni, melyik településen vagyunk éppen. (erre legfeljebb abból lehet következtetni, hogy a jelzőtáblán a Tihany jelzés alatt mindig a következő település neve szerepel). Nincsen továbbá egyetlen kiépített pihenő-megállóhely közvetlenül a kerékpárút mellett, pl. pad, asztal, kerékpárparkoló, ahol egy kis pihenőt lehetne tartani. Egyetlen szemétgyűjtőt sem sikerült találnom. Ennek ellenére eldobott szemét nincsen az út melett. Viszont pozitívum, hogy több élelmiszerbolt mellett elhalad, ahol mindenütt udvariasak az eladók, hűtött ásványvíz és üdítő is kapható. Jó lenne, ha a települések, illetve az egyéb érintettek is tennének a hibák ellen. Egyébként a gyönyörű időt ajándékba kaptuk. Azért már érezhető az ősz közeledte: a vadgesztenyefák alatt már lehullott levelek hevernek, és a Balatonparti nyírek és nyárak is hullatják aranysárga lombjukat. A teraszon ülve elszórakoztattak bennünket a diót lopkodó mókuskák és a nappalok is érezhetően lerövidültek. Pihenünk, mert erre már óriási szükségünk volt a mindennapok rohanása után. Meghallgatjuk a rádióban az istentiszteletet, ez jelzi a vasárnapot, egyébként összefolynak a napok. Nem jó rágondolni, hogy már csak 3 nap és újra visszatérünk a taposómalomba. Igyekszünk ezt a kis időt még jól kihasználni.


2009. aug. 21.
Hurrá, nyaralunk! Balatonakarattyára készültünk nyaralni, céges üdülőbe, ami közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el, és egy hétre az egyik faházat birtokolhatjuk. Már a megelőző napok is kicsit furcsán alakultak, ugyanis gyermekeink még az indulás előtti héten sem tudták eldönteni, hogy ki és mennyi időre jön velünk. Azért az indulás előtti napra kiderült: Ildi és a barátja jönnek, Marci pedig csak vasárnap-hétfő-kedden tart velünk, még nem tudható, hogy hányadmagával, ugyanis beneveztek a nagybajcsi főzőversenyre a barátjával. Érdekes lesz, mert eddig nem jeleskedtek a főzéstudományok terén. Azért drukkolok nekik. A 9 órára tervezett indulásból éppen 10 óra lett. Két biciklivel a kocsi hátuljára szerelve indultunk. Kis családom fokozatosan adagolta számomra a meglepetéseket. Ildi lányom kb. 1 éve nem vezetett, de most feltétlenül ő akart, mondván 19-én nem lesz nagy forgalom, az sima hétköznap. Ehhez képest hosszú tömött sorokban vándoroltak a népek a Balcsi felé az utakon, lévén 4 napos ünnepet megelőző nap. Azért fellélegeztem, mikor Veszprém előtt átadta a kormányt az apjának. Ugyanakkor elővezették, hogy feltétenül be szeretnének menni a veszprémi Tescoba egy kis kiegészítő vásárlásra. No itt már rosszat sejtettem, ismervén lánykám vásárlási szokásait. A forró parkolóban való röpke 1 órás várakozást kicsit enyhítette, hogy ebből 20 percet a tankolással töltöttünk, ahol Zoli nekem ecsetelte a pofátlanul előretolakodó "bunkókák" családfáját, persze csak és kizárólag az én szórakoztatásomra. Azért saját levünkben főve egyszercsak megpillantottuk egy tömött bevásárlókocsi mögött mosolygó gyerekeinket, és már nem is tűnt olyan hosszúnak az út a célig. Útközben felvilágosítottak arról is, hogy kiket hívtak meg a különböző napokra, hogy látogassanak meg bennünket egy jó fürdőzésre, egy jó kajálásra. Kipakolás után ők megrohamozták a Balatont, én a kaja melegítésével és tálalásával foglalatoskodtam. Nem említettem, hogy bal alkarom a gyümölcscentrifuga-szétrobbanását követően még nem gyógyult be, sőt begyulladt és váladékozik, így fürdésről szó sem lehet. Enyéim úgy vigasztaltak, hogy így nagyobb lehetőségem lesz az ő ellátásukkal törődnöm, nem veszi el a fürdés az időmet. Tudják ugyanis, hogy napozni nem szeretek. Életem párja sűrűn idézgette az egyik schneebergi kirándulásunk alkalmából általam mondott monológot (miszerint én ezen a lejtőn le nem tudok menni a besötétedésig, hagyjál itt és neveld fel a gyerekeket), hogy voltam én már ennél nehezebb helyzetekben is. Azért lassan kialakult a napirend. Mivel én korán kelő vagyok, a többiek pedig sokáig szeretnek aludni, korán reggel elmegyek bicajozni - milyen jó a balatoni kerékpárút - 15-25 km a napi adagom, hazafelé a bevásárlást is el tudom intézni. Mondjuk, számomra ez a nap fénypontja: a hajnali hűvösben magányosan tekerve lehet gondolkodni mindenféléről. Kifejezetten élvezem. Hazaérve az éppen ébredező család reggeliztetése után már csak a mosogatás vár, na ezt időnként Zoli elvégzi helyettem. Szintén az ő zseniális újítása, hogy egy szemeteszsákot szigetelő szalaggal rögzítve a karomra, még fürdeni is tudok. Igaz, hogy úgy néznek rám a parton, mintha leprás lennék, de a hűs habok mindenért kárpótolnak. A mobil netnek köszönhetően nincs unatkozás a forróságban sem. A mai napon az ifjúság készíti az ebédet: Paprikás krumpli lesz bográcsban főzve. Máté hősiesen készíti a hozzávalókat, lánykám viszont nem ilyen kitartó: időnként leszalad fürdeni és ecseteli, hogy nem kell annak az ebédnek olyan korán elkészülnie. Zoli olvas, én meg netezek. Azért így ki lehet bírni!


2009. júl. 8.

 

 Egy kis izelítő Erdélyből

 

 Kalotaszegi hímzés a Bánffihunyadi templom faláról

 Bánffihunyadi református templom

 

 Nagyvárad, felújított Sas-palota

 Bilea-tó a Fogarasi havasokban

 

 

 

 




 

 Árvizi fényképek

Ez az árvíz a szabadságunkkal esett egybe: Erdélybe utaztunk, így az ár-belvízvédekezés nagyja most nekünk kimaradt. A képeket sem én készítettem, hanem a Vízügy fotósa.

 

Lajta szükségtározó nyitása

 

 Győr Rába és Mosoni-Duna összefolyása

 Győr, strand

Győr, a rakpart széléig ér a Mosoni-Duna vize




2009. ápr. 1.

Bekövetkezett, amitől régóta féltünk. A módszer azonban minden elképzelést felülmúlt: Egy mondvacsinált indokkal rendkívüli felmondás. Szegény Z. összetört teljesen. Aki ismeri csak egy kicsit is, tudja, hogy preciz, lelkiismeretes, szó nélkül gürizett 12 órákat naponta. Sajnos, új munkát nem tudtak szerezni, pang az építőipar. Az aljas cél a végkielégítés elspórolása. Munkaügyi bíróságra visszük az ügyet és bízom benne, hogy van még igazságos igazságszolgáltatás. A környezetünkben eddig mindenki megdöbbent: miért ő és miért így? Úgy látszik, a lelkiismeret teljesen ismeretlen fogalom az újgazdagok körében.-

Nem elég a munkahely és ezzel együtt a rendszeres családi jövedelmünk felének elvesztése, az új munkahely találásának bizonytalansága, még hozzá ez a lelki teher is.

Mindenki imáját kérjük.

 




2009. márc. 14.

 

 

 Belvíz a Hanságban

A sok csapadék hatására a Hanság területén jelentős belvizek alakultak ki. Megnéztük a Déli-Hanyban kialakult helyzetet.

Jelenleg a Hanság területén 6, a Rábai területen 1, a Szigetközben 2 szivattyútelep emeli át az összegyülekezett vizeket a befogadóba. A tavalyi évben az állami vízlevezető csatornákat kitisztították, így most azok fogadni tudják a vizeket. Ennek ellenére elég sok helyen figyelhető meg elöntés. Ezek jó része arra vezethető vissza, hogy a társulati kezelésű és üzemi csatornák kaszálása elmaradt és a víz nem tud bejutni a nagyobb gyűjtő csatornákba.

 Összefüggő vízfoltok

 

 Elöntött szántó

 

 Egy korlátozott vízszállítású, benőtt társulati vízlevezető csatorna

 

 A hanyi erdőkben terepszint közelében van a talajvízszint

 erdei út

 

 Ezeknek az égerfáknak itt nem árt a víz (védett csikos éger-elnevezése onnan származik, hogy csikhalakéltek itt.)

 

 Elöntve az egyéb fák is

 

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság szürkemarhái nagyon jól érzik magukat 

 

 Az egyik éppen biológiai mederfenntartást végez a rézsüben a Kismetszés csatornán

 

 Ez már a Hanság főcsatorna, mely a Fertő tó felesleges vizét engedi le. A parton a kiszedett uszadék, elsősorban nád

 Az Ikva betorkolása

 

 Az országhatáron húzódó Tarcsai határcsatorna annyira telített, hogy mindkét oldalon hatalmas területek kerültek víz alá.

 

 Itt torkolik a Határcsatorna a Hanság főcsatornába. Innen is látszik a Fertő-víz és a szűrt víz szinének különbsége.

 

 A felázott talajon sok a kidőlt fa

 

 Kis-Répce (a mi csatornáink jelenlegi fenntartottsága megfelelő) 

 

 Favágás a hódok által. Már senki sem örül neki.

 

 Gondos gazda leeregeti az összegyülekezett vizet a földjéről

 

A Fertő tó felesleges vízének leeresztése folyik




2009. febr. 24.

 

Olyan szép volt a napokban a hóesés! De azért már nagyon várom a tavaszt. Zolival behozattam a spejzba a virágföldet előmelegedni, el szeretném vetni egy ládába a konyhaablakba a paradicsomot. Holnap lesz a napja.

 

 




2009. jan. 24.

Milyen jó ma közalkalmazottnak lenni!

A válság begyűrűzése elleni ellenintézkedések közül kilátásba helyezték, hogy a közalkalmazottaktól elveszik a 13. havi fizetést. Ezt aztán módosították úgy, hogy csak a bruttó 180 ezer ft/hó feletti részt törlik el. Ez is elég ronda érvágás, különösen az olyan dolgozóknál, akik 4 éve nem kaptak fizetésemelést. Tegnap aztán tájékoztattak bennünket a további intézkedésekről. A fizetésünket nemrég két részre osztották, így jelenleg két részből tevődik össze: garantált illetményből (cca. 3/4 rész) és munkáltatói döntés alapján adható illetményből (cca.1/4 rész) A dolgozók teljesítményét értékelni fogják, 4 kategóriába sorolják őket: nevezzük kiváló, jó, átlagos és rossz. Ezekhez százalékokat rendelnek, ami a jelenleg adható fizetésrész %-os arányát fejezi ki. A nagyon kiválóknál pl. ez 80-100%, a közepesnél 30%. Tehát az, akai maximálisan teljesít is számíthat a fizetése negyedének 20%-os csökkenésére. Aki rendesen ellátja feladatát, de nem tesz plusszot, fizetése negyedének 70 %-os csökkenésével számolhat. Akit pedig az értékelő az utolsó kategóriába sorol, elküldik. Ez már önmagában elkeserítő, még inkább, ha hozzáteszik, hogy diktátum, hogy a dolgozók milyen arányban tartozhatnak az egyes kategóriákba.

Ezek a kilátásaink. Mondjuk annak örülhetünk, hogy nem kapásból a csoportos leépítés került szóba! Mindenkinek az fáj, ami közvetlenül érinti.

Szorítanunk kell a nadrágszíjon.




2009. jan. 10.

Új foltos blogom: foltoska3.blogspot.com Mostantól a foltvarrásaimat oda teszem fel, itt meg csak az egyéb lesz.




Fürdő

Térdeim javítása érdekében ismét járok a fürdőbe. A 15 kezelésnek kevéssel vagyok túl a felén. Most iszapkezelés, vizitorna és úszás szerepel a repertoárban és egyik jobb, mint a másik.

Az a 3 óra, amit hetente kétszer eltöltök a Rába Quellében, tényleg maga a felüdülés. Térdeimen a kötőanyagba préselt iszap-lapokkal, gyapjúplédbe burkolva fél órát heverek egy ágyon. Közben csukott szemmel élvezem, vagy a szomszédommal beszélgetek. Ez a ráhangolódás az úszásra. (

Próbáltam érdeklődni, hogy nem lehetne-e beszerezni otthoni használatra ilyen iszap-lapokat, amiket esetleg mikróban felmelegíthetnék, de nem jártam eredménnyel. Minden általam megkérdezettnek csak olyan emléke van, hogy régen textilbe varrt hévizi iszapot lehetett a gyógyszertárakban kapni, amit vízben felmelegítve használtak, de ma kaphatóról semmi. Az egyik munkatársam ugyan ajánlotta, hogy a csatornáinkból kikotort "anyagból" hozzak egy vödörrel. )

A fürdő aztán a következő élmény. Ennyi idő alatt kialakult egy rendszer, hogy milyen sorrendben melyik élményelemhez- maszírozó vízsugár- megyek, közben kétszer is végigcsinálom a vizitornán megtanult gyakorlatokat, és persze fél ötkor a 20 perces vizitorna. Ez még külön is élmény. A medencéből a vár, a Bazilika tornya és a Karmelita templom tornya is jól látszik most, hogy a fák levéltelenek. Ebben a késő délutáni időszakban nagyon érdekes fényjelenséget figyeltem meg: Az egyébként világosszürke épületek egyszercsak rózsaszínű árnyalatot vesznek fel a napnyugtával, majd hirtelen halványzölddé válik, aztán kigyúlnak a megvilágítás fényei és sárgás színt vesz fel minden. Teljesen megváltoztatva a látképet. A levegő hőmérsékletétől függően több-kevesebb vízpára is van a medence fölött, lehet, hogy ez is hozzájárul. A látvány minden alkalommal pazar!

Kiadós zuhanyozás zárja az ottlétemet, majd szép kényelmesen hazabiciklizek.

Az ott töltött idő ugyan hiányzik a házimunkából, de azért kiszorítható.

Sajnos, a fürdőzésnek akadt egy kellemetlen következménye is. Az egyik sérült kézkörmömön körömgomba telepedett meg. Mivel a bőrgyógyászatra csak március végére kapnék időpontot, (most január eleje van!), áttanulmányoztam a neten hozzáférhető szakirodalmat, megpróbálkoztam ecet-fokhagyma háziszerrel és az üzemorvossal irattam fel egy erre a célra szolgáló körömlakkot, a háziorvos pedig vérképet készíttet, ami folyamatban van.

Most döntés előtt állok, hogy a maradék hat alkalommal elmenjek-e a fürdőbe, ami a térdeimnek és a lelkemnek is nagyon jót tesz, vagy a gomba miatt fosszam meg magam ettől. A doki rám bízta a döntést.

Egyébként ez a hideg, de tiszta idő, ami ránk köszöntött, kedvemre való. A napsütésben még a hangulatom is más. Kölcsönkaptam egy japán patchworkos könyvet, most tele vagyok lelkesedéssel. Néhány, abban látott módszert ki szeretnék próbálni. Milyen jó lenne, ha egy nap legalább 48 órából állna!

 




2009. jan. 4.
Új éved titkot rejtő homály.
Köd rejti még lépéseidet,
de Isten kezében tartja már,
mi ma és holnap történik Veled.




2009. jan. 1.

Újévi köszöntő

Régi jó szokása a magyar embereknek Esztendőt temetni összesereglettekEsztendőt temetni, újat köszönten. Múltból a jövőbe bátran tekinteni.E szokáshoz híven összesereglettünk, Hogy az elmúlt évtől szépen búcsút vegyünk.Búcsút vegyünk annak öröm, bánátitól. Eredményeitől és kudarcaitól.Nem volt sikertelen az elmúlt esztendő. Áldásban, termésben nem volt szűkölködő.

Isten megáldotta verejtékhullásunk. Ha nem is színültig, tele a hámbárunk.

Szőlőhegyeink is gazdagon teremtek, Vidámító jó bort bőven csepegtettek.Barátságot szőni, bánatot felcjtni, Sógorság, komaság összejön vigadni.Összejön, de szemét a jövőbe veti. Vajon mit takar az? Folyton azt kérdezi.Őrömet takar-e vagy pedig bánatot? Sikert, eredményt-e vagy pedig kudarcot?Ne felejtsd, jó népem: a haladás titka. Ma is, ezután is: imádság és munka.Küzdj, és bízva bízzál, szükség az imádság. Emberé a munka, Istené az áldás.Örömmel köszöntlek ez Újesztendőben, Áldás szálljon rátok gazdagon és bőven.Mezőn kalász nőjön, réten fű zöldüljön, Munkában a nóta vidáman csendüljön.Miben szűkölködünk? - ami még meg nincsen, A beállott Újévben adja meg az Isten.Ez a kívánságunk, ami meg úgy kéne. Megértést és békét a népek szívébe.Hogy keresztény néped megtérjen és éljen. Sok szenvedés után boldog időt érjen.Adjon az Úristen ez újévben víg kacagást, csengőt. Adjon Isten mindnyájunknak Boldog Újesztendőt.


2008. dec. 31.

 BUÉK!

Ez egy nagyon szép gondolat az új évre! 

Szent-Gály Kata:

Szeretnék

Csak egy parányi méccsé lenni,
mely bevilágít egy szobát --

csak egy szál deszka-hiddá lenni,
mely szakadékot ível át --

csak egy kanálka mézzé lenni,
legyen az élet édesebb --

csak egy segítő kézzé lenni,
mely teszi azt, amit tehet --

 

 

Karácsonyi ajándékot készítettem Eszterkének.

 




2008. dec. 27.

 

Eltelt a karácsony. Némi viharok ugyan megzavarták az ünneplést, de elgondolkodásra alkalmas volt. Még néhány nap van hátra az évből. Ilyenkor számvetést szoktam csinálni, mi volt jó és mi kevésbé a mögöttünk hagyandó évben, hogyan sáfárkodtam a rámbízottakkal, mennyi volt a rezsink, bevételünk, kiadásunk és ezek hogy viszonyulnak az előző évhez. Még egy kis pihenő belefér, aztán 2009 újabb erőpróbái következnek.

"Vezess Jézusunk, Véled indulunk...".

 




2008. dec. 20.

Karácsony előtt

Az idén nagyon egyszerű az adventi koszorúnk. (Kevés időm volt a készítésére). Holnap már a negyedik gyertyát gyújtjuk meg rajta.

 

 Sorra készülnek az ajándékok. Nekem ez a táskám tetszik a legjobban. Izgalommal várom, hogy a megajándékozottnak sikerül-e örömet szereznem vele.

 Kívül-belül sok zsebet varrtam bele, hogy jól pakolható legyen.

 Azért a másik sem rossz!




2008. dec. 14.

 

Karácsonyi ajándékokat készítettem:

közelről

Ezt a bársony táskát már régen terveztem megvarrni.

A belseje

 

 

 

Itt egy csomó összehajtható szatyor következik:

 

 

 

 




2008. dec. 7.

Adventben

Orgonakoncerten voltunk. A Szentlélek templomban Ruppert István játszott. A címe: nagy improvizátorok orgonaművei volt. Nagyon érdekes műsort hallottunk: csupa 20. századi művet. Kicsit tartottam tőle, hogy idegen lesz és nem fogom érteni. Nem vagyok valami nagy zeneértő, az orgonamuzsikában a harmóniát szeretem. Bach hallgatásakor élvezem a hangok áramlását, hömpülygését, magával tud ragadni.

Ruppert István által szervezett sorozat azért is tetszik, mert nagyon közvetlenül, néhány mondattal bemutatja a művek eljátszása előtt a zeneszerzőt és a mű jellemzőit. Most azzal kezdte, hogy a mai este nem az érzelmekre hat, hanem elgondolkodtat. Ez tényleg így alakult.

Három zeneszerző darabjait játszotta. Az első, Oliver Messiaen öt darabja volt. Mindegyik szokatlan volt, de nagyon elgondolkodtató. Közülük kettő nagyon megfogott: A megdicsőült test öröme és fényessége címűt hallva elgondolkodtam. Milyen is a ma öröme? Olyan, mint ez a darab: rövid, szaggatott futamok. Mindig rohanunk, nincsen idő a dolgok "kiélvezésére". Konstatáljuk, hogy egyes dolgok örömmel töltenek el, de már a következő elintéznivaló jár az eszünkben. A zaklatott embernek csak apró örömökben lehet része. Jó, ha ezek mégis egésszé állnak össze.

Különleges volt a Szentháromság misztériumának feldolgozása három szólamban. Csak hagyni kellett, hogy a zene gondolatokat ébresszen.

Hallottuk még az amszterdami Oortmerssen korálelőjátékait és Jesper Madsen Praetorius variációit. Ez utóbbiból a harmónia fogott meg.

A hét vége megkoronázása volt ez a koncert!

 

A hét vége elrohant. A szokásos főzőcske, takarítás mellett varrtam néhány szatyrot, ajándékok lesznek.

Térdeimet kúrálandó, megint járok a fürdőbe vizitornára és iszappakolásra. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy az iszap- nem is iszap! Hanem valami műanyagba ágyazott dolog, amit melegen raknak a térdemre. Bármiből is van, de nagyon kellemes, és mindha használna is! A vizitorna is nagyon jó, és persze a két óra fürdőbe az élményelemek néhánya is belefér. Élvezem.




Régebbiek | Végére »